Hungarikum Vetélkedő 2017

Beszámoló a Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolájának és Szakközépiskolájának a Hungarikum Vetélkedő Országos Elődöntőjében való részvételéről

A két internetes forduló, majd az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megnyert megyei döntő után az Alter-Ego csapata képviselhette a Hungarikum Vetélkedő Lakiteleken megrendezett Országos Elődöntőjén Csongrád megyét. A többi megye csapatán kívül a fővárosból, és határon túlról – Erdélyből, Vajdaságból és Kárpátaljáról – is érkeztek versenyzők, így összesen húsz csapat mérte össze tudását.

A “házi feladat” egy szabadon választott hungarikumot népszerűsítő óriásplakát megtervezése volt, melyet az elődöntő első fordulójában be is kellett mutatniuk a zsűrinek és a többi versenyzőnek. Az Alter-Ego a magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat – komondor, kuvasz, puli, pumi, mudi, magyar vizslák és erdélyi kopó – választotta, melyek mellett az idén a magyar agár is Hungarikum-státuszt kapott. Mint az később kiderült, az ötfős zsűri fejenként értékelhette tíz-tíz ponttal az elkészült plakátokat, ami így az összpontszám akkora hányadát adta, hogy gyakorlatilag már el is dőlt a verseny. A továbbiakban egy totó volt a feladat, majd kisfilmek alapján kellett hungarikumokat és nem-hungarikumokat azonosítani, majd egy-egy étel-hungaikum receptjét kellett összeállítani, végül villámkérdések voltak a megyei illetve a határon túli értéktárakból.

Az eredményhirdetésig az Alpha1-es robot bemutatóját nézhettük meg. Majd előbb az általános iskolások és utána a középiskolások vetélkedőjének eredményhirdetése következett, amikor is előrebocsátották, hogy aki itt van, az már mindenképpen nyert. De hat (illetve az azonos pontszámok miatt hét) csapat továbbjutott az Országházban rendezendő döntőre, melyek közé az Alter-Ego sajnos nem került be. De majd jövőre!

Néhány kellemes pillanat…

https://goo.gl/photos/HREm6UsFXV9L8jcZA